Ann(gyalk)a cenzúrázott gondolatai

Nos, töredelmesen be kell vallanom, hogy a szigorú heti egy bejegyzés dolog nekem nem fekszik, szóval mostantól nem ígérek ilyet, mert tudom, hogy nem tudom betartani. Általában elég elfoglalt vagyok és a blog még nem a #1, így a fontosabbnak tűnő dolgok sajnos elintézik, hogy ne írjak semmit. De ha már elkezdtem, ha folyamatosan nem is, de időnként jelentkezem és belevágok egy-két nagy témába. :)

A minap történt velem egy érdekes eset, mikor épp otthonról (Gödöllő) igyekeztem hazafelé (Ásotthalom) :) és történetesen kutya hideg volt. Utóbbi egyébként különösen feltűnő volt, amikor a jó meleg vonatról leszálltam a Keletinél és vártam egy buszra, ami átvisz Zuglóba. A busz persze megjött, és bár sokat nem költenek a fűtésre, még mindig jobb volt, mint odakint, ráadásul számíthattam még 5 perc várakozásra Zugló vasútállomáson is, így a busz kifejezetten szimpatikus lett. Szerencsére ráadásul pont egy "minden bokornál megálló", lassú változatot fogtam ki, :) ennek ellenére csak eljött a számomra utolsó megálló, Zugló vasútállomás, de elkezdtem mondani, hogy: "Olyan jó idő van itt, nem mond ki, hogy Zugló vasútállomás, úgy maradnék itt, mondj vmi mást! Mondj vmi mást! >>kapcsolási hang<< Mondj vmi mást!" Erre: "Hungária körút" Mondom mih? Hirtelen azt se tudtam, fiú vagyok-e vagy lány, erre azért nem számítottam... Akkor most elbambultam, és továbbmentünk vagy a kedvemért átnevezték a megállót? De aztán leesett, hogy Zugló vasútállomás a Hungária krt-on van és a környék is ismerősnek tűnt, úgyhogy csak le kellett szállnom, de a kívánságom valóra vált, "Zugló vasútállomás helyett kitalált vmi mást, de mikor valóra vált, szinte el se hittem.

No de mi a tanulság? Az élet mint valami dzsin bizony lépten-nyomon teljesíti a kívánságainkat, legyen az akár rossz, akár jó számunkra, neki az teljesen mindegy. Ha azt mondod, hogy úgyse megyek át a vizsgán, ha azt mondod, hogy neked jár az ötös, a te kívánságod mindenképpen teljesülni fog, de ugye azért nem mindegy. A kívánság persze csak akkor teljesül, ha tényleg szeretnéd és hiszel is benne. Nézzünk is egy példát. Ha szükséged van vki segítségére, de nem bízol benne, hogy segíteni fog, sőt inkább azt hiszed, hogy el fog küldeni a fenébe, akkor vhogy így kérdeznéd meg: "Ahm.. tudod, szeretném a segítségedet kérni, ha esetleg éppen ráérsz és nincs más dolgod...de nem is olyan fontos, csak gondoltam.. bocsi, hogy zavartalak.. inkább hagyjuk..." vagy meg se kérdezed. Ha bízol benne, hogy segíteni fog, egyszerűen megkérdezed: "Tudsz nekem segíteni egy kicsit?" és jön a "Persze" válasz. De ez csak egy példa... az élet tele van ilyenekkel. Ha azt kívánod, hogy meleg legyen a buszon, de tudod, hogy tegnap se volt, tuti, hogy most se lesz, akkor meg se lepődsz ha felszállva hidegebb lesz, mint odakint. És mondhatod, hogy tudtam, tudom, hogy sose teljesülnek a kívánságaim. És voilá! Sose teljesülnek majd a kívánságaid, amíg erre az életnek "engedélyt" nem adsz. A minden lehetséges elvben az a legjobb, hogy ha minden lehetséges, akkor az is, hogy vkinek ne legyen minden lehetséges, és te döntesz!

Nah akkor ugye mégse mindegy, hogy félig teli vagy üres az a pohár!

Nos, most engedek mások jogos nyaggatásának, hogy már épp ideje lenne új bejegyzést írni, mert így sosem leszek rendes blogíró. Valóban több mint egy hete kaphattatok tőlem olvasnivalót, de tudjátok hogy megy ez... áhh, most nincs kedvem, nincs időm, majd holnap,  nincs is miről írni meg vizsgaidőszak és tanulni is kell, aztán így szép lassan elmaradt, de ígérem, hogy ezentúl igyekszem legalább hetente egyszer hírt adni magamról. :)

A bejegyzés témája sem született meg egykönnyen, a "nincs is miről írnom" helyzetből gyorsan a "melyiket is válasszam" kategóriába kerültem, de hosszas latolgatás után úgy döntöttem, hogy most nem arról fogok írni, hogy megint elütöttünk valakit a vonattal (bár ez most állítólag baleset volt) és már elegem van a másfél órás késésekből és a szervezetlen, idióta MÁVból, hanem talán egy kicsit hasznosabbról, a hozzáállásról olvashattok tőlem némi "okosságot".

Tudom, hogy nem vagyok vicces, sőt... úgyhogy nézzétek el nekem a címet, de úgy gondolom a hozzáállással néha pont az a legnagyobb probléma, hogy nem is igazán hozzáállás, csak mondjuk.. "melléülés". Nagyon szép a magyar nyelv és igazán kifejező, így könnyen érzékelhetitek mi is a különbség. Van egy dolog, egy álom, egy vágy, egy cél, amit el szeretnél érni, lehetőleg minél hamarabb vagy legalább még ebben az életedben, de ahhoz, hogy ezt meg tudd tenni, kell egy jófajta "hozzáállás", "hozzá" és "mellé" és bizony állni kell, helytállni, stabilan és határozottan, nem pedig kényelmesen a fotelből, hogy persze mindjárt felkelek és elérem a célt.

Volt szerencsém még régebben részt venni egy konferencián, vagy tanfolyamon, kurzuson, kinek mi tetszik, ahol arról volt szó, hogy mennyire más egy sikeres és egy eleve kudarcra ítélt ember gondolkodásmódja. És tényleg. Bár nem vagyok gazdag meg milliomos (még), de úgy érzem sokat tanultam belőle, (bár nagyrészét alkalmaztam már korábban is, igaz nem tudatosan és inkább a csúnya maximalizmusom miatt, de akkoris) és úgy érzem én sikeres voltam, vagyok és leszek. Kaptam rengeteg oklevelet, pár érmet és díjat legjobb ezért-azért, 92+os érettségim van, felsőfokú nyelvvizsgám, bekerültem az ország legmagasabb pontszámú szakára, van egy nagyon szuper párom, barátaim és barátnőim, családom és most kifogtam random egy szuper állást is. Oké-oké, mostmár, hogy frankón kifényeztem magam, elmondom a negatív tulajdonságaimat is (mert az ugye mindenkinek van - nekem is van bőven!)... háhá, inkább mégse! Azt hittétek mi? :P :D

De térjünk csak vissza a kurzusra és a sikeres hozzáállásra. Tehát akkor van az embereknek  álmaik, vágyaik, céljaik, amit el akarnak érni. Lehet ez nagyobb, mint mondjuk egy saját lakás, egy diploma vagy kettő, egy boldog család, sok gyerek, kertes ház, vagy apróbb, mint  mondjuk egy vacsora elkészítése, valaki megszólítása vagy a bukás elkerülése a suliban.  Persze a nagy célokat csak sok kis cél együttes elérésével tudhatjuk a magunkénak és szét is kell bontani az "elérhetelen" célokat sok kis apró már elérhető céllá és már rögtön nem lehetetlen. A nagy Ő-t megtalálni nem egyszerű, de aki keres, az talál, nemde? 10 milliót nem könnyű kifizetni egy házért, de havi 20 ezer teljesíthető, nem? Doktorit szerezni lehetetlen egyik napról a másikra, de az egyes vizsgákat már lehet, nem igaz? 40 km nagy távolság, de egyeket lépni mindig tudsz... Most vegyük ezeket a célokat egy-egy szakadéknak, amit át kellene ugorni. Ha 100%-osan nekilendülsz, beleteszed minden energiád, akkor simán átugrod, de ha csak 99%-osan lódulsz neki, akkor is hatalmasat ugrasz ugyan, de sajnos a túloldal peremét már nem éred el. Lehet ezzel egyetérteni meg nem egyetérteni, meg mondani, hogy a ketteshez nem kell 100%, csak 50%, de én meg erre azt mondom, hogy akkor vagy legyen az 50 pont (a 100ból) a 100% és akkor küzdj meg érte, vagy ha neked könnyű a kettes, akkor nem lenne jobb egy 3-as, 4-es, 5-ös, ha megkaphatnád, csak a kezedet kellene kinyújtani érte egy kicsit messzebbre? Szóval a különség a siker és a kudarc között az, hogy mennyit teszel érte. Ha azt mondod, hogy te nem tudsz 40 km-t gyalogolni, igazad lesz, mert nem teszel meg egy lépést sem vagy 39 km-nél azt mondod, hogy eleged van, inkább visszafordulsz... Ha azt mondod, hogy igenis megcsinálom, basszus, képes vagyok rá, akkor is igazad lesz, izzadt leszel a végén, de a célt elérted, zuhanyozni meg bármikor le lehet. A lényeg tehát, hogy bármit mondasz igazad lesz, a fejedben dől el, hogy siker vagy kudarc lesz a vége és bármilyen hihetetlen a környezet nem számít!

Aztán ha már hozzáállásról beszélünk, gondolom mindenki hallott már a pozitív hozzáállás csodáiról és talán arra gondolt, hogy arról fogok írni, de én most inkább ezt egy másik bejegyzésre hagynám, különben igencsak hosszú lenne és végigpörgetve senki sem olvasná el ezt a bejegyzést.. még én sem. :)

U.I.: Hogy keretes legyen a szerkezet. Bárki bármikor öngyilkos akarna lenni, NE tegye meg vagy legalább NE a vonat elé ugorjon, mert nem menő dolog. József Attila sem azért lett híres, mert egy vonat végzett vele. Tanuljátok meg ezt és terjesszétek! Köszönöm a figyelmet! :)

És tényleg. De a folytatása is idevág:  "Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri. / Balsorsa minden nyűgét s nyilait; / Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen, / S fegyvert ragadva véget vet neki?" (Shakespeare - csak a hivatkozás miatt :) ) Tehát akkor csináljuk  jól, ha nem csinálunk semmit, eltűrünk mindent, majd mások (az állam) úgyis megoldja vagy akkor ha igenis utánanézünk, szorzunk, osztunk és eldöntjük, és teszünk is azért, hogy nekünk jobb legyen. Azt, hogy ki mit tegyen, én nem akarom és nem is tudom megmondani, de infokkal és érvekkel szolgálhatok.

Milyen pénzügyi tanácsadó is lennék, ha ilyen időszakban, amikor a nyugdíj ügye ekkora port kavar és hatalmas a bizonytalanság, nem tájékoztatnám az embereket, az olvasóimat (már ha vannak ilyenek) az adatokról, tényekről és a szakértői véleményekről és persze a sajátoméról. Mondhatnám, hogy olyan régóta nem dolgozom, hogy hivatástudatot érezzek, de ez nem egy szokványos munkahely és én sem vagyok az. Mindenesetre aki azt hiszi, hogy mindent tud, mindent elolvasott, számolt és döntött, az most hátradőlhet a székében elégedetten egy csésze forró teával, mert gratulálok neki, ügyes volt; de ha nem foglalkozott vele eleget és elhiszi nekem, hogy talán tudok neki újat mondani, az a saját érdekében olvasson tovább. És előre szólok: hosszú lesz.

A múlt...

Ahhoz, hogy megértsük a jelenlegi helyzetet, szükségünk van némi háttér-információra. Azok, akiknek van közgáz diplomája és még emlékeznek erre a részre átugorhatják, ha akarják.

Nem vagyok történelem szakos, de úgy tudom, kb. 120 évvel ezelőtt Otto von Bismark kitalálta, hogy mi lenne akkor, ha minden dolgozótól elvennénk a bére egy kicsi részét és az időseknek adnánk, hiszen ők már nem tudnak dolgozni. Ki is próbálta és nagyon jól működött, annyira jól, hogy egész Európában elterjedt, természetesen hazánkban is. És hogy miért működött? Azért, mert 4szer annyi munkavállaló volt, mint nyugdíjas, több gyerek született, mint amennyi idős ember meghalt és az idős emberek se éltek olyan sokáig, tehát a rendszer stabil és fenntartható volt, még háborúskodásra is futotta. Tehát megszületett az állami felosztó-kirovó rendszer, a levont tb járulékból finanszírozzák a jelenlegi nyugíjasok állami nyugdíját, tehát a rendszer még ma is él.

Aztán eltelt pár év. Ratkó Annamária, szövőnőből lett népjóléti, majd egészségügyi miniszter 1949-1953-ig. Ugyan nem volt semmilyen egészségügyi végzettsége, nem tétlenkedett minisztersége alatt, feltételezem első miniszternőként meg akarta mutatni a tutit. :) Látta, hogy elöregedik a társadalom, egyre kevesebb gyerek született és ezen változtatni akart, ezért két rendelkezést is hozott: betiltotta az abortuszt és gyermektelenségi adót vezetett be. Ezzel elég rosszul járt az, akinek nem volt gyereke és ha már úton van, akkor vagy marad vagy börtön, és a többség persze a "marad"-ot választotta. Nem vitatnám, hogy ez most jó vagy rossz intézkedés volt-e, a lényeg, hogy megtette a hatását: több gyerek született és nem is kevés, el is nevezték őket Ratkó-gyerekeknek. A probléma inkább abban van, hogy a rendelkezés ideiglenes volt és csinált egy tisztán látható "csúcsot" a korfán. Amíg ez a korosztály aktív dolgozó, nincs semmi baj, fizetik az adót, de amint 2013-ban elmennek nyugdíjba lesz egy kis probléma...

1967. bevezetik a gyest, az anyukák/apukák pénzt kapnak azért, hogy otthon maradjanak gyereket nevelni és nem kell csinálniuk semmit. Ki az aki nem akarja kihasználni a fizetett szabadságot, ha amúgyis gondolkodtak már a gyereken? Naná, hogy senki... megint megérte gyereket vállalni. Anyukám is ekkor született, beletartozik a Ratkó-unokák még népesebb táborába: a második és egyben utolsó csúcs a korfán, ők 2025-ben kezdenek nyugdíjba menni.

Tehát 2013-ban és 2025-ben lesz némi probléma a nyugdíjfinanszírozással és ezt már 1997-ben is látták és hoztak pár rendelkezést a helyzet megoldására. Egyrészt hoztak egy törvényt, hogy 2013-ban egyszer lefelezik az állami nyugdíjat, majd 2025-ben mégegyszer és azok körét is leszűkítik, akik akkortól jogosultak állami nyugdíjra (pl. min. 20 év szolgálati idő, stb.), másrészt, hogy az emberek azért ne maradjanak nyugdíj nélkül akkor se, létrehozták a magánnyugdíjpénztárakat, hogy az emberek gyűjtögessék csak maguknak a nyugdíjat, sőt önkéntes nyugdíjpénztárral még a kötelezően levont nyugdíjjárulékon felül is rakhatnak az emberek félre a nyugdíjukra.

Azonban az állam így elesett rengeteg bevételtől, de az akkori nyugdíjasokat ugyanúgy el kellett tartania, így kénytelen volt a magánnyugdíjpénztárak vagyonát "kölcsönkérni", szépen mondva kötelezte a pénztárakat a tagok nyugdíjának 70%-át állampapírba fektetni, s így az állam szépen lassan nagyon eladósodott és nem csak a pénztáraknak. Jelenleg az államadósság a GDP 80%-át is eléri, ez azt jelenti, hogy ha egy évig mindenki, az emberek és a vállalatok egyaránt annyit dolgozna, termelne, mint most, de csak a 20 százalékát tartaná meg, a többit pedig befizetné az államnak, akkor vissza tudnánk fizetni az államadósságot... persze könnyen belátható, hogy ez lehetetlen, márcsak a szolgáltatások miatt is. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a magánnyugdíjpénztárak ahelyett, hogy kihúzták volna az államot a nyugdíjcsapdából, szépen eladósították azt. Az állam egyik zsebéből a másikba rakta csupán a pénzt és nem megoldotta a problémát, nyilván a rendszer így sem lett fenntartható, most ezért is szüntetik meg ezeket.

A jelen...

Tehát itt vagyunk egy két kiugró csúccsal megáldott korfával és egyelőre nem úgy néz ki, hogy számíthatunk még egy baby-bummra. Ezeket leszámítva a magyar lakosság egyre fogy, de kevesen tudják, mennyire. A KSH adatai szerint a 2001-es 10 320 000 helyett már 10 millióan se vagyunk. Ahhoz, hogy stagnáljon a népesség száma, egy párnak (azaz 2 embernek) átlagosan 2,2 gyereke kellene, hogy szülessen, a balesetek, betegségek és egyéb okok miatt. A jelenlegi adatok szerint azonban hazánkban 1,2 gyerek születik átlagosan egy párra, és ebből 0,7 kisebbségi. Egyáltalán nem vagyok rasszista, sőt kifejezetten utálom az ilyesmit, de a statisztika azt mutatja, hogy belőlük kevesebb ember jár felsőoktatásba, szerez jól fizető állást, vagy legalább valamilyen állást, és ha a többség nem fizet adót, nincs tb járuléka, nincs nyugdíjunk. És ez így van.

A demográfiához még néhány adat. Jelenleg több, mint 3 millió nyugdíjas van és közel ugyanennyi eltartott, gyerek. Mindkettő aránya egyre nő, a nyugdíjasok egyre tovább élnek, még dolgoznak is nyugdíj mellett, egyre jobb gyógyszerek, kezelések vannak. Bár több gyerek ugye nem születik, de egyre tovább tanulnak az emberek, 3 diploma nélkül ne is próbálj elhelyezkedni... esélytelen. Persze amíg tanulsz, még véletlenül se dolgozz, koncentrálj a tanulmányaidra (és arra, hogy mit vegyél fel a hétvégi buliba), anyuciék majd kifizetnek mindent (tisztelet a kivételnek), ergo eltartottak maradnak. A maradék 4 millió emberből közel 1 millió munkanélküli, 2 millió nem fizet semmiféle adót (minimálbéres vagy csak arra van bejelentve, vállalkozó, sokgyermekes, stb.) vagy adója nem konstruktív (állami alkalmazott: az állam fizet neki, és abból kap vissza, amitől sajnos nem lesz több pénze). Tehát jelenleg Magyarországon 1 millió konstruktív adófizető van, akinek az adójából fizeti az állam az egészségügyet, az oktatást, a közvilágítást, a közutakat, a tömegközlekedés egy részét, a rendőrséget, a honvédelmet, az állami intézményeket, stb. nem kifelejtve a 3 millió ember nyugdíját és a különböző segélyeket. A rendszer nyilvánvalóan így nem fenntartható, hisz 2013-tól másfélszer annyi ember fog nyugdíjba menni, vagy kitolják egyre jobban a nyugdíjkorhatárt vagy maradnak a nyugdíjcsökkentésen. Az előbbit a végtelenségig nem lehet csinálni, márcsak azért se, mert az emberek most is korábban mennek nyugdíjba, mint a nyugdíjkorhatár (pl. mert többet kapnak nyugdíjba, mint a fizetésük, vagy mert 40 évet dolgoztak nőként, stb.), így a nyugdíjcsökkentés lesz valószínűsíthető. És teljesen mindegy, hogy piros vagy sárga színű a kormány, nem tehet mást.

És a jövő...

Ejtenék néhány szót a magánnyugdíjpénztárak jövőjéről. A tagoknak egy hónapuk van arra, hogy nyilatkozzanak arról, hogy maradni szeretnének a magánnyugdíjpénztárukban, ez 20 munkanap. Nyilatkozni 34 helyen lehet az országban, tegyük fel, hogy minden helyen van 5 ügyfélszolgálatos, aki napi 8 órában ül ott. Tegyük fel azt is, hogy 5 perc alatt kitöltenek minden iratot, így egy órában 12 ügyféllel végeznek, ami 34x5x20x8x12=326 400 ügyfelet jelent... maximum. Ja, és emlékeztek hány munkavállaló van? 3 millió. Tehát a tagok 10%ának van esélye megtartani az összegyűjtött pénzét. De nézzük ezt meg egy másik oldalról is.

Nagy port kavart, a pénztárak milyen sokba kerülnek. 4,5 százalékát levették a tagdíjnak és a híresztelésekkel ellentétben nem a bent lévő összeg, hanem a növekmény 0,8 százalékát, tehát veszteséges évben az utóbbiból semmit sem kaptak, így egy profitorientált vállalkozásról volt szó, minél jobban megnövelte a tagok pénzét, annál több jutott neki is. Mivel azonban ezt most nagyon soknak ítélték, a 4,5 százalékból 0,8 százalék, a 0,8 százalékból 0,2 százalék lett. A tagok (a magyar foglalkoztatási arány miatt) 35 százaléka minimálbéres, nekik 5800 forint kb. a járuléka, 5800*0,008=46,4 forint. Ennyit kapnak a pénztárak mostantól egy minimálbéres után, összehasonlításképp egy levél kiküldése (ami kötelező) 80 forint és nem beszéltünk a fűtésről, az alkalmazottak béréről, stb. stb. Igen... Én azt gondolom, hogy a magánnyugdíjpénztáraknak ha maradnak is tagjai, így is-úgy is nagyon hamar csődbe fognak menni és az a pénz így is-úgy is az államhoz fog menni. Elintézte. Akkor most van szabad választás vagy csak úgy néz ki, mintha...

Na de akkor honnan a fenéből lesz nyugdíjunk? Na ezaz. Most jön az MFD, amit nagytudású kollegáim szoktak emlegetni. "Azok, akik aktív korukban nem raknak félre, idős korukban Meg Fognak Dögleni." És most pedig rajtad a sor, kedves olvasó. Elköltöd most az összes pénzed és élsz napról-napra, vagy félrerakod a jövedelmed 10-30 százalékát a nyugdíjadra, hogy ne kelljen 80 évesen is dolgoznod, mert nem fogsz tudni. A gyerekeid se fognak tudni eltartani, mert nekik is gyűjteniük kell a saját nyugdíjukra, fizetniük kell a gyerekeik taníttatását és még enniük is kell. Egyszerűen nem fognak tudni eltartani.

Az adatokat nem én találtam ki, a véleményem a sajátom, a döntést mindenkinek magának kell meghoznia. Annak viszont, akinek nem mindegy, hogy 70 évesen havi 30 ezerből vagy 90-ből kell megélnie és hajlandó tenni is a nyugdíjáért, annak tudok segíteni, bármikor megkereshet itt vagy emailen (p.anngyalka@gmail.com).

Azt ígértem, hogy nem fogok mindennapi eseményekről írni, és ez bár a minap történt, azért nem mindennap esik meg az emberrel. Pontokba szedve a 2010.12.17-i, pénteki estém.

21:00 az értekezlet tervezett vége
21:35 az értekezlet tényleges vége
22:00 a gyors vonat elmegy
22:03 megérkezek a Keletibe
22:03-22:35 várok a Hatvani személyre
22:35 elindul a személyvonat
22:46 pontosan beérkezünk Rákosra (3. megálló)
22:49 egy döccenést érzek a talpammal
22:50 erőteljes fékezés
22:51 megállunk, az ablakon kinézve sorompó és közút
22:52 ajjajjj... nem forgalmi okok miatt álltunk meg
22:54 a kalauz sétál hátra
22:58 a kalauz visszasétál és bejelenti: egy öngyilkosjelöltnek sikerült elcsapatnia magát, 1-1,5 órát biztos várni fogunk
23:00 elújságolom a nagyszüleimnek - persze nem jönnek ki értem, a nagybátyámat pedig ilyen későn már nem zavarják
23:05 folyamatosan tűnnek el az emberek
23:17 megérkezik a mentő (alapesetben megérkeznék Gödöllőre)
23:22 megérkezik a rendőrség
23:39 sziránózó, de átlagos kocsik jönnek, a "nagyon rendőrök" :P (alapesetben hazaérnék)
23:43 egyenruhás emberek mindenhol, az utasok nagy része már eltűnt
23:50 azok, akik lekésték a 22:35-s vonatot és csak a 23:35-st érték el, most felszállnak a vonatra
23:55 kiderül az utastársaktól, hogy a mozdonyvezető sokkot kapott, nem hajlandó kijönni a fülkéből és a vonat eleje és minden kereke csupa ...embermaradvány, szedik össze a testrészeket
23:57 elmegy pár rendőrautó
23:58 behúzzák az lépcsőket (automatikus)
00:03 kiderül, hogy mehetnénk, de nincs, aki vezeti a vonatot, Keletiből jön kocsival a felmentő sereg, felajánlják, hogy ha tudok, vezethetem a vonatot... inkább visszautasítottam
00:07 a 23:35-s vonatot, aki mögöttünk állt eddig, és elvileg nem engedték el, most elmegy mellettünk.. az utasok átszállítása persze szóba se kerül, két vonat összekapcsolása szóba se kerül... mi várunk tovább az utasokkal, akik átszálltak arról a vonatról...
00:19 megjön a mozdonyvezető
‎00:21 vége a helyszínelésnek
00:23 elindultunk :)
00:44 másfél órás késéssel sikeresen megérkezünk Gödöllőre :D
01:06 hazaértem :)

Kérdezték ismerőseim, hogy jól vagyok-e. Természetesen jól vagyok, mert nem voltam olyan hülye, hogy kimenjek a vonatból és a saját szememmel lássam a húscafatokat. Az idegzetem, a lelki világom sokkal többet ér a kíváncsiságomnál és nem utolsó sorban nem akarok azzal aludni, hogy bevillanak a véres részletek. Nem sokkal megrázóbb ez nekem, mint nektek, akik elolvassátok azt, mi történt akkor. A tudat titeket is bánt és engem is., de ki lehet heverni. Viszont azok az utastársak, akik nem bírtak a kíváncsiságukkal és kimentek körbenézni, azoknak lehetnek álmatlan éjszakái. Nem beszélve a kalauzról. Az arca, a visszafojtott könnyei többet mondtak minden szónál. És bocsi a közhelyért, de ez van. De nem ő járt a legrosszabbul.. a mozdonyvezető sokkos állapotba került, mozdulni se bírt az elmondások alapján.. én elképzelhetőnek tartom, hogy okozhat ez az eset neki akkora traumát, hogy nem lesz hajlandó többet vonatot vezetni. És én megérteném. Állandóan azt lesné, azon stresszelne, hogy mikor ugrik ki elé megint egy hülye.. mert jobb szó nincs rá.

Szerintem az öngyilkosság a problémák megoldásának a legeslegrosszabb formája, sőt én nem is nevezném megoldásnak, csak elmenekülés azok elől. És egy nagyon önző cselekedet szerintem, mivel az illető ilyenkor csak magával foglalkozik, hogy neki most rossz, nem gondol a rokonai, barátaira, a jövőjére (mert biztos, hogy később jobbra fordul a helyzete), a mozdonyvezetőre, a kalauzra és az emberekre, akik a napi 20 óra munka után aludni szeretnének. Egyes filmek szerint az öngyilkosságért automatikusan pokol jár, hatalmas bűn, gondolom mert megbánni nagyon nem lehet... Mivel nincs a környezetemben depressziós ember, vagy legalábbis jól titkolja, így nem láthatok bele a lelki világukba, de azt tudom, hogy a hangulatodat te határozod meg. Ha azt mondod, mindig szar kedved van, ha azt mondod, mindig csak nevetsz, mindenképpen igazad lesz. Így nem hiszem el, hogy létezik olyan, amit nem lehet átvészelni és a halál lehet csak kiút. De javítsatok ki, ha tévedek.

A gyerekek (főleg a kislányok) kisebb korukban igen gyakran álmodoznak erről-arról, milyen lesz, ha majd felnövök, mit fogok dolgozni, milyen lesz a férjem, hány gyerekünk lesz, hol fogunk lakni, milyen kocsink lesz, még különböző "jóslásokat" is csináltunk a suli udvarán (és persze mindig ugyanaz jött ki... :P).

Az ilyen álmodozások idővel alakulnak, a kisfiúk már nem pilóták akarnak lenni csak rendőrök, sikeres üzletemberek helyett inkább könyvelnek egy cégnek, a kis híres énekesnőkből, színésznőkből pedig fodrászok, tanárok, esetleg boltosok lesznek a helyi közértben, vagy a stewardess álmukat feláldozzák a gyereknevelés oltárán. Én ugyan nem vágytam soha a rivaldafénybe, de a jogásztól kezdve, az orvoson át, a tanárig mindenféle munkát szerettem volna. (Most látom csak, hogy nem is olyan széles a repertoár, úgy néz ki a szellemi mukáknál leragadtam... =) ) A jelenlegi állás szerint viszont közgazdász leszek nemzetközi gazdálkodás szakon, de mint pénzügyi tanácsadó (nem biztosítási ügynök!) dolgozok az egyetem mellett. 

Szerintem igazán nagy kár, hogy az emberek elfelejtik gyerekkori álmaikat, elhessegetik őket, mondván úgyse tudok megtanulni repülni, úgyse vesznek fel az egyetemre, úgyse választanak engem az állásinterjún, úgyse fogok sikeres lenni, úgyse fogok megélni belőle, úgyse úgyse úgyse... Pedig ha megpróbálnák lehet, hogy sikerülne. És az, aki valamit véghez akar vinni, annak sikerülni fog... de csak annak, aki igazán akarja. Nem azt akarom mondani, hogy ne változtasson az ember a gyerekkori elképzelésén, nyilván rájöhet, hogy ez mégse neki való, mást képzelt ebbe a munkába, nem látott meg minden előnyt és hátrányt, de akkor is merjünk álmodni és ne a biztos morzsákat válasszuk az álmaink helyett.

Tudom és meg is értem, hogy biztonság és főleg a félelem nagy úr. Ha megélhetést kell biztosítani, a fedelet a fejünk felett és kenyeret kell adni a gyerek szájába és cipőt a lábára, akkor nem dobhatunk fel mindent, adhatjuk el a házat, hogy kiadassuk az első könyvünket, de azt mondják minden embernek van 8 mp-e arra, hogy megfogja az Isten lábát és ha figyelünk meg fogjuk látni. Lehet, hogy csábító a havi fixért tévét nézni, netezni, csacsogni és körmöt reszelni a munkahelyen, de egy válságban, egy létszámleépítéskor nem a kulcsembereket küldik el, akik szeretik a munkájukat és csinálják is és akik nélkül nem menne olyan jól a business, hanem azokat, akik csak azért vannak ott, mert miért ne. Az utóbbiak ha még elvégzendő munkát is kapnak, amit el kell végezniük (bár ilyen biztos sohasem történik egy munkahelyen...), akkor megutálják a munkájukat, nagy púp lesz a hátukon, idegesek, stresszesek lesznek.

Egyébként vannak olyanok, akik azt mondják és gondolják, hogy minek álmodozzunk, minek legyünk sikeresek, elismertek, maradjunk szerények és szegények, elég ha kajára és ruhára futja. De aztán kiderül, hogy többtíz(száz)ezer a gitárja, szeret teniszezni és kocsival jár a kertbe is. Kenyér és cipő.. mi? Én biztos nem hinnék nekik... És te?

Mit is csinálhat az ember, ha a vonata a 40 perces utat "forgalmi okok miatt" csak 70-80 perc alatt teszi meg és épp nincs semmi anyaga (kedve), amiből vizsgára tudna tanulni? Mondjuk... elindít egy blogot és megírja az első bejegyzését! :)

Ez alapján gondolhatjátok, hogy ez egy ilyen ad hoc dolog, hirtelen fellángolás, ami gyorsan kihuny, de ez nincs teljesen így. Már korábban is kacérkodtam a blogírás gondolatával, de mindig lebeszéltem magam, mondván úgysincs miről írnom, nincsen kiforrott véleményem se szinte semmilyen témában, meg időm sincs írni és csak egy nyűg lesz... Mostanában viszont olvasva mások blogját látom, hogy ez talán nem is olyan nagy ördöngösség, véleményem is szokott lenni az egyes témákról és ugye arra van ideje az embernek, amire akarja. Most úgy gondolom, hogy szeretném ezt csinálni, de az idő majd megadja a helyes választ.

Hogy mire számíthattok? Milyen blog lesz ez? Magam sem tudom. Kilétemet nem titkolom és nem egy olyan internetes naplót szeretnék csinálni, ahova életem minden apró nyűgjét-baját (hogy mit vettem fel aznap vagy hogy levágattam a hajam) le fogom írni, inkább a kicsit általánosabb, olyan párom-féle-blog jobban tetszene, de majd kiderül milyen lesz. Nagy írói vénáim nincsenek (fogalmazásból kaptam általánosban a legrosszabb jegyeimet), így regényeket ne várjatok, de szeretnék fejlődni és ha csinálom, fogok is. :)

Szóval tervek vannak, a kivitelezéssel várni kell. Ez az első bejegyzésem és remélem nem az utolsó.