Nos, most engedek mások jogos nyaggatásának, hogy már épp ideje lenne új bejegyzést írni, mert így sosem leszek rendes blogíró. Valóban több mint egy hete kaphattatok tőlem olvasnivalót, de tudjátok hogy megy ez... áhh, most nincs kedvem, nincs időm, majd holnap,  nincs is miről írni meg vizsgaidőszak és tanulni is kell, aztán így szép lassan elmaradt, de ígérem, hogy ezentúl igyekszem legalább hetente egyszer hírt adni magamról. :)

A bejegyzés témája sem született meg egykönnyen, a "nincs is miről írnom" helyzetből gyorsan a "melyiket is válasszam" kategóriába kerültem, de hosszas latolgatás után úgy döntöttem, hogy most nem arról fogok írni, hogy megint elütöttünk valakit a vonattal (bár ez most állítólag baleset volt) és már elegem van a másfél órás késésekből és a szervezetlen, idióta MÁVból, hanem talán egy kicsit hasznosabbról, a hozzáállásról olvashattok tőlem némi "okosságot".

Tudom, hogy nem vagyok vicces, sőt... úgyhogy nézzétek el nekem a címet, de úgy gondolom a hozzáállással néha pont az a legnagyobb probléma, hogy nem is igazán hozzáállás, csak mondjuk.. "melléülés". Nagyon szép a magyar nyelv és igazán kifejező, így könnyen érzékelhetitek mi is a különbség. Van egy dolog, egy álom, egy vágy, egy cél, amit el szeretnél érni, lehetőleg minél hamarabb vagy legalább még ebben az életedben, de ahhoz, hogy ezt meg tudd tenni, kell egy jófajta "hozzáállás", "hozzá" és "mellé" és bizony állni kell, helytállni, stabilan és határozottan, nem pedig kényelmesen a fotelből, hogy persze mindjárt felkelek és elérem a célt.

Volt szerencsém még régebben részt venni egy konferencián, vagy tanfolyamon, kurzuson, kinek mi tetszik, ahol arról volt szó, hogy mennyire más egy sikeres és egy eleve kudarcra ítélt ember gondolkodásmódja. És tényleg. Bár nem vagyok gazdag meg milliomos (még), de úgy érzem sokat tanultam belőle, (bár nagyrészét alkalmaztam már korábban is, igaz nem tudatosan és inkább a csúnya maximalizmusom miatt, de akkoris) és úgy érzem én sikeres voltam, vagyok és leszek. Kaptam rengeteg oklevelet, pár érmet és díjat legjobb ezért-azért, 92+os érettségim van, felsőfokú nyelvvizsgám, bekerültem az ország legmagasabb pontszámú szakára, van egy nagyon szuper párom, barátaim és barátnőim, családom és most kifogtam random egy szuper állást is. Oké-oké, mostmár, hogy frankón kifényeztem magam, elmondom a negatív tulajdonságaimat is (mert az ugye mindenkinek van - nekem is van bőven!)... háhá, inkább mégse! Azt hittétek mi? :P :D

De térjünk csak vissza a kurzusra és a sikeres hozzáállásra. Tehát akkor van az embereknek  álmaik, vágyaik, céljaik, amit el akarnak érni. Lehet ez nagyobb, mint mondjuk egy saját lakás, egy diploma vagy kettő, egy boldog család, sok gyerek, kertes ház, vagy apróbb, mint  mondjuk egy vacsora elkészítése, valaki megszólítása vagy a bukás elkerülése a suliban.  Persze a nagy célokat csak sok kis cél együttes elérésével tudhatjuk a magunkénak és szét is kell bontani az "elérhetelen" célokat sok kis apró már elérhető céllá és már rögtön nem lehetetlen. A nagy Ő-t megtalálni nem egyszerű, de aki keres, az talál, nemde? 10 milliót nem könnyű kifizetni egy házért, de havi 20 ezer teljesíthető, nem? Doktorit szerezni lehetetlen egyik napról a másikra, de az egyes vizsgákat már lehet, nem igaz? 40 km nagy távolság, de egyeket lépni mindig tudsz... Most vegyük ezeket a célokat egy-egy szakadéknak, amit át kellene ugorni. Ha 100%-osan nekilendülsz, beleteszed minden energiád, akkor simán átugrod, de ha csak 99%-osan lódulsz neki, akkor is hatalmasat ugrasz ugyan, de sajnos a túloldal peremét már nem éred el. Lehet ezzel egyetérteni meg nem egyetérteni, meg mondani, hogy a ketteshez nem kell 100%, csak 50%, de én meg erre azt mondom, hogy akkor vagy legyen az 50 pont (a 100ból) a 100% és akkor küzdj meg érte, vagy ha neked könnyű a kettes, akkor nem lenne jobb egy 3-as, 4-es, 5-ös, ha megkaphatnád, csak a kezedet kellene kinyújtani érte egy kicsit messzebbre? Szóval a különség a siker és a kudarc között az, hogy mennyit teszel érte. Ha azt mondod, hogy te nem tudsz 40 km-t gyalogolni, igazad lesz, mert nem teszel meg egy lépést sem vagy 39 km-nél azt mondod, hogy eleged van, inkább visszafordulsz... Ha azt mondod, hogy igenis megcsinálom, basszus, képes vagyok rá, akkor is igazad lesz, izzadt leszel a végén, de a célt elérted, zuhanyozni meg bármikor le lehet. A lényeg tehát, hogy bármit mondasz igazad lesz, a fejedben dől el, hogy siker vagy kudarc lesz a vége és bármilyen hihetetlen a környezet nem számít!

Aztán ha már hozzáállásról beszélünk, gondolom mindenki hallott már a pozitív hozzáállás csodáiról és talán arra gondolt, hogy arról fogok írni, de én most inkább ezt egy másik bejegyzésre hagynám, különben igencsak hosszú lenne és végigpörgetve senki sem olvasná el ezt a bejegyzést.. még én sem. :)

U.I.: Hogy keretes legyen a szerkezet. Bárki bármikor öngyilkos akarna lenni, NE tegye meg vagy legalább NE a vonat elé ugorjon, mert nem menő dolog. József Attila sem azért lett híres, mert egy vonat végzett vele. Tanuljátok meg ezt és terjesszétek! Köszönöm a figyelmet! :)